Czermann János: modern, ütőképes haderő létrehozása a cél

Modern, technikájában és tudásában világszínvonalú, ütőképes haderő létrehozása a cél - mondta a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden Győrben, a nyugat-dunántúli régió nyugállományú katonáinak szervezett találkozón.

Tiltakozik a ferihegyi repülőtér megvásárlása miatt a Mi Hazánk

Pártja tiltakozását fejezte ki a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér állami kézbe vételének időzítése és tervezett módja miatt keddi budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, frakcióvezetője.

Vádat emeltek egy utastársa halálát okozó sofőr ellen

Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki az M5 autópályán gépkocsijával belerohant egy teherautóba és a baleset következtében egyik utasa életét vesztette - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Iskolaőrre támadt egy nő, felfüggesztett börtönre ítélték

A bíróság 1 év - végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - börtönre ítélt egy 27 éves nőt, aki a vele szemben intézkedő iskolaőrre támadt, miután megzavart egy tanítási órát és indulatosan viselkedett egy tanárral - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Csempészett cigarettát találtak egy belga turistabuszon, Hegyeshalomnál

Több mint ötszáz doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy belga turistabusz egyik utasánál, Hegyeshalomnál - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

Aláírásgyűjtést indított a Jobbik "a migránsmunkások betelepítése ellen"

Aláírásgyűjtési akciót indított "a migránsmunkások betelepítése ellen" a Jobbik-Konzervatívok - közölte hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese.

Rákóczi Szövetség: már pályázhatnak a középiskolák az október 23-i utazásra

A Rákóczi Szövetség idén is meghirdeti nagy hagyományú és nagy sikerű Diákutaztatási Programját az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan Kárpát-medencei középiskolások részére.

LMP: az uniós intézmények vezetői még mindig a multik befolyása alatt állnak

Az LMP szóvivője szerint az Európai Bizottság (EB) elnökének múlt heti évértékelője bebizonyította, hogy az uniós intézmények vezetői még mindig a multinacionális nagyvállalatok, különösen a német és a francia autóipar befolyása alatt állnak.

HM: hétfőn kezdődik a NATO Innovációs hét

Az Észak-Atlanti Szövetség innovációs ökoszisztémájának csúcsszervei Budapesten üléseznek szeptember 18-22. között a NATO Innovációs hét keretében - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-t.

Elfogtak két, Szeged belvárosában lövöldöző férfit

Elfogtak a rendőrök két férfit, akik egy társaság tagjaiként szamurájkarddal, késsel és gumilövedékes fegyverrel akartak adósságot behajtani pénteken egy ismerősüktől Szeged belvárosában - közölte a rendőrség a honlapján hétfőn.

DK: hány helyen fizettek le, vagy próbáltak lefizetni ellenzéki politikusokat?

A Demokratikus Koalíció (DK) választ vár a Fidesztől arra, hogy hány helyen "fizették le, vagy próbálták lefizetni" ellenzéki pártok politikusait azért, hogy a jövő évi önkormányzati választáson "megtévesszék és megosszák" az ellenzéki szavazókat - mondta egy hétfői, online sajtó

Simicskó István: egyértelműen sikeres a kadétprogram

Egyértelműen sikeres a Honvéd kadét program: jelenleg 7000 kadét tanul közel 150 iskolában - mondta Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke egy hétfői, budapesti konferencián.